Válassza az Oldal lehetőséget

Kipróbáltuk: A4Tech holeless – Nincs lyuk a nap alatt

 

A nagy újdonságon túl vagyunk, így maradt az egerek bemutatása, amiket kipróbálásra megkaptunk. Két rágcsáló érkezett hozzánk, melyekről nem tudunk, és talán nem is érdemes hosszasan fecsegni. Azért néhány dolgot nem árt újra leírni!

14

Az első, hogy bár az A4Tech egerek nem drágák, sőt inkább pofátlanul olcsók, mégis, évről évre egyre jobbak. Ahogy azt jeleztem az innovációval nincs baj, sőt sokszor azaz érzésem, hogy a cégnél a mérnökök, valamilyen találjunk ki mindenképpen valami újat nevű kórságban szenvednek. Amikor mindenki a hagyományos két gomb-egy görgő kivitelű rágcsálókat gyártották, akkor az A4Technél az volt a divat, hogy tele pakolták az egereiket gombokkal meg görgőkkel, meg érdekes szoftvereket adtak melléjük, amikkel még több funkciót lehetett az egéren keresztül elvégezni.

5

Tény, akkoriban ezek a termékek leginkább ezzel tűntek ki az olcsóbb megoldások közül, mert a minőség…, hát, szóval, nem volt valami fényes.

Az idő halad, a szekér szalad, a Dunán is lefolyt egy kevés víz, bizony az A4T4echnél is változnak a dolgok. Az évek múlásával egyre kellemesebb műanyagok kerültek a termékeikbe, egyre javult az ergonómia, így napjainkra nem csak a sok gomb szól a vásárlásuk mellett.

12

A nálunk lévő két mouse is ilyen. A nagy különbség közöttük, hogy az egyik a holeless mellett még wireless is, vagyis se lyuk, se kábel, míg a másik egy vezetékes darab. Különböznek még abban is, hogy a vezetékes, vagyis nevezzük most már nevén a gyermeket, a D-530FX kétkezes, vagyis jobb és balkezesek egyaránt használhatják, addig a vezeték nélküli, vagyis a G9-500H csak jobbkezesek számára lesz kényelmes.

Amiben viszont hasonlítanak, hogy mind a kettő holeless vagyis lyuk nélküli, és mind a kettőn találunk egy plusz gombot a görgő alatt, ami plusz funkciókat ad a rágcsálónak. Alapból tud olyan hasznos funkciókat, mint a képek egygombos mentése, szavak kiemelése, de ráadásként 16 egyéb funkciót is ráprogramozhatunk.

13

Az anyagválasztással nincs baj, mind a két egér merev, vastag műanyag falakkal rendelkezik. A vezetékes darabot szét is szereltem, így rögtön láthatóvá vált, hogy kapott egy 23 grammos súlyt is, ami pont elég arra, hogy biztosan az asztalon tartsa használat közben, de ne tegye annyira nehézzé, hogy elfáradjunk a kezünk emelgetése közben.

Összegezzünk!

 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.